A tegnapi napon iskolánkban üdvözöltük a Rákóczi Szövetség és Tápiógyörgye küldöttségét. Kis elsőseink vidám műsorral köszöntötték vendégeinket. Átadásra kerültek az ösztöndíjak, melyeket azon szülők kapnak kézhez, akik magyar iskolába íratják gyermeküket. Köszönjük a kedves szülők felelős döntését,és sok szeretettel fogadjuk körünkben a legkisebb kóczánosokat!
Újdonságok
A Rákóczi Szövetség és Tápiógyörgye küldöttségét fogadtuk
- 8
2022. aug. 15. és 19. között két tábort szerveztünk iskolánkban.
Befejeződtek a táborok iskolánkban
2022. aug. 15. és 19. között két tábort szerveztünk iskolánkban.
Az egyik tábor a hagyományos alkotótábor, ahol a gyermekek kézügyességét, esztétikai érzékét fejlesztette a Szomolai házaspár- Adrika néni és Laci bácsi. A délelőttök folyamán sok mindennel foglalatoskodtak- készítettek dísztárgyakat, képeket természetes anyagok felhasználásával, sütöttek kürtőskalácsot, népi játékokat játszottak a tanulókkal. A hét hagyományos módon színvonalas kiállítással zárult.
Másik táborunk az angol nyelvi tábor volt, mely új ötletből született. Olyan tábort szerettünk volna, ahol a tanulók egész héten angolul társalognak, játszanak. Éppen ezért egy angliai lektort kértünk fel a tábor megtartására, így mindenki kipróbálhatta meglévő angol nyelvi tudását. Sam a tanulókkal különféle témaköröket járt körbe, a fókusz a kommunikáción volt. A tornateremben és az udvaron kipróbálták a hagyományos angol sportokat, sokat mozogtak. Az utolsó napon sütögetést is/barbecue party/tervezett be a táborvezető. Pénteken délután a csoport elbúcsúzott Samtől, bízva abban, hogy vendégül láthatjuk még őt iskolánkban.
32
Tanévnyitó
Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!
Tisztelettel meghívjuk Önöket az ünnepélyes tanévnyitóra, melyet 2022. szeptember 5-én , 8.30-kor tartunk az iskola udvarán.
A tanévkezdéssel kapcsolatos információk a következők:
- Iskolába lépés előtt a szülő köteles leadni a tünetmentességet igazoló nyomtatványt. Ezt a 2-9. évfolyamos tanulók az Edupage-n tehetik meg a megszokott módon. Az első osztályba lépő tanulók szülei pedig a tanévnyitó napján töltik ki és adják le a nyomtatványt az osztályfőnöknek.
- Szeptembertől nem kötelező a maszkviselés.
- Szeptembertől nem kötelező a tanulók AG tesztelése.
- Szeptembertől csak a covid fertőzött tanuló marad karanténban-nem az egész osztály.
- A tanév szervezési tudnivalóit a tanévnyitón ismertetjük önökkel.
Tisztelettel kérjük a szülőket, hogy a tanulók csak akkor maradjanak távol a tanítástól, ha feltétlenül szükséges-pl. betegség esetén.
Iskolai ebéd
Tisztelt Szülők!
Értesítjük Önöket, hogy az iskolában 2022.szeptember 6-tól lehetséges étkezni a tanulóknak. Kérjük, hogy igényüket az ebédre jelezzék aug.25-ig a következő telefonszámon: +421 910 923 331, Écsy Erika konyhavezetőnél.
Köszönjük!
Táborozó tanulóink figyelmébe
Értesítjük a jövő heti (aug. 15-19) táborozó tanulókat, hogy az alkotótábor 8.00-14.00-ig tart, az angol tábor pedig 8.30-15.00-ig kerül megrendezésre. Kérjük a tanulókat, hogy az udvaron gyülekezzenek! Várunk Benneteket sok szeretettel!
Ebédtámogatás a következő tanévre
Tisztelt Szülők!
A 2022/2023-as tanévre is lehet igényelni az ebédtámogatást a tanulók részére a következő esetekben:
1. Akiknek gyermeke olyan háztartásban él, amelynek bevétele nem haladja meg a létminimumot. ( Igazolást kell benyújtani a csilizradványi Községi Hivatalba!)
2. Amennyiben a tanuló egyik szülője sem érvényesíti a 6 -15 éves gyermekénél az adóbónuszt. (Ide tartozhatnak azon szülő gyermekei, akiknek nincs keresete, pl. munkanélküli, nyugdíjas, gondozói járulékban részesülő szülő....)
3. A 15 év feletti alapiskolás gyermek jogosult az ingyen ebédre akkor is, ha a szülő igényli az adókedvezmény összegét. Pl. ha a tanuló 2022. szeptember 16-án tölti be a 15-ik életévét, akkor a szeptemberi hónapra még nem kap ingyen ebédet, de októbertől már igen. Ebben az esetben ezt az igényt szeptember végéig kell jelenteni a szülőnek a csilizradványi Községi Hivatalban.
Kérjük a kedves Szülőket, akikre érvényesek az alábbi feltételek, használják ki az adott lehetőségeket!
Az ebédtámogatáshoz való igényeiket kérjük a csilizradványi Községi Hivatalban legkésőbb 2022. augusztus 5-ig benyújtani. (Ha a tanuló a harmadik csoportba tartozik, akkor a születés hónapjában kell intézni!)
Az ebédtámogatást a jövendő elsősök szülei és az ötödikbe hozzánk érkező tanulók szülei is igényelhetik!
Tisztelettel: az iskola igazgatósága
VII. Felvidéki Tehetségnap
Pénteken délután az SZMPSZ által szervezett VII. Felvidéki Tehetségnapon vettünk részt, melyre iskolánk 2 tanulóját neveztük be sikeresen. A tanulók értékes díjakban és elismerésben részesültek, és büszkék vagyunk felkészítő pedagógusaikra is, akik elismerő oklevelet vehettek át a komáromi Danubius szálló nagytermében megtartott ünnepi délutánon. A tanulók: Takács Bálint - 5.osztályos tanuló, Zalka Sofia-7.a osztályos tanuló. A felkészítő pedagógusok:Mgr. Morva Virginia, Mgr. Bodó Richárd
Köszönjük munkátokat, büszkék vagyunk rátok!
Ünnepélyes tanévzáró
Járási atlétikai döntő
2022.6.15-én az atlétáké volt a főszerep Dunaszerdahelyen a járási döntőn, ahol iskolánk fiatal atlétái kiváló eredményeket értek el.
Összesített eredmények alapján fiú és lánycsapatunk sem talált legyőzőre és a megérdemelt 1.helyezést érte el.
Egyéni szinten:
60m: Sárközy György 4.hely, Kovács István 6.hely, Takács Csilla 6.hely, Vida Alexa 9.hely
Kislabdadobás: Čambal Máté 2.hely, Vass Bence 4.hely, Nagy Botond 6.hely, Makó Virág Lilla 6.hely, Gelle Melani 9.hely
Távolugrás: Lörincz Gergely 4.hely, Holocsi Ákos 9.hely, Vörös Anna 5.hely, Bodó Bogáta 7.hely, Takács Csilla 9.hely
Magasugrás: Vass Bence 6.hely, Holocsi Ákos 7.hely, Simovic Dominik 9.hely, Vörös Anna 3.hely, Bodó Bogáta 2.hely
1000m: Simovics Dominik 5.hely, Sárközy György 2.hely
800m: Vida Alexa 4.hely, Bognár Lili Eszter 2.hely
300m: Kozmér Fanni 5.hely, Both Zoé 3.hely, Lörincz Gergely 3.hely, Kovács István 1.hely
Súlylökés: Gelle Melani 4.hely, Makó Virág Lilla 1.hely, Nagy Botond 3.hely, Čambal Máté 2.hely
4x60m váltó: Lányok 4.hely, Fiúk 1.hely
Gratulálunk a járás két legjobb csapatának.
Csak így tovább.
Hajrá Radvány!
4
Tanulmányi kirándulás a Metransnál
Iskolánk hetedik és nyolcadik osztályos tanulói a dunaszerdahelyi székhelyű Metrans Társaságnál jártak. Az exkurzió egy prezentációval kezdődött az irodaépületben, majd rendkívül látványosan folytatódott, a telephelyet autóbusszal járták körül, szájtátva figyelték meg, hogyan és milyen gyorsasággal rakják a konténereket, és hogy milyen katonás rend uralkodik mindenütt. Kísérőjük megmutatta a kisebb munkagépeket, melyeket használnak a mindennapok során, sőt még a szerelőműhelyben is körülnézhettek a tanulók. Tartalmas délelőttött tudhatnak maguk mögött diákjaink, köszönet érte a Metrans Társaságnak!
3
Janiga József Művészeti Alapiskola
Az első es második osztályosok Nagymegyeren, a Janiga József Művészeti Alapiskolában vendégeskedtek.
7
Nyugatosok nyomában Budapesten
Iskolánk 8. b osztálya Budapesten járt tanulmányi kiránduláson a nyugatosok nyomában. Először a Fiumei úti sírkertet látogattuk meg, Szabó Viktor történész idegenvezetésével. Tanulóink versekkel és felolvasásokkal, virággal tisztelegtek a nyugatos írók, költők sírjai felett. Vereš Vanessa Veronika Ady sírjánál a költő A fekete zongora című versét szavalta el, Pápay Viktória Kosztolányi nyughelyénél az író Nyelv és lélek nyelvművelő írásából idézett a békéről. Babits Mihály és Török Sophie síremlékénél a házaspár verseit mondták el Orvos Kristóf és Nágel Edina tanulóink. Radnóti Miklós sírjánál Orvos Éva szavalt. Ezek után az Ady emléklakást kerestük fel, ahol rendkívül élvezetes múzeumpedagógiai foglalkozáson vettünk részt. Tanulóink aktívan bekapcsolódtak a játékba, percek alatt Adyvá, Csinszkává illetve Lédává váltak. Örömmel játszottak, olvastak fel a foglalkozás folyamán. Az Ady lakás után a Budavári siklóhoz mentünk, mellyel feljutottunk a várba, megtekintettük a Sándor-palotát, a Mátyás-templomot és a Halászbástyát. Jól sikerült nap volt, sok szép élménnyel gazdagodtunk!
22
Nagykidobó - járási döntő
Iskolánkban zajlott a nagykidobó járási döntője 5 csapat részvételével. Csapatunk magabiztosan, vereség nélkül az 1. helyezést érte el. A Nagyszombati kerület döntőjén a Dunaszerdahelyi járást mi képviselhetjük.
Gratulálunk! Sok sikert Galgócon!
Hajrá Radvány!
Iskolatáskák a Rákóczi Szövetségtől
Értesítjük a szeptemberben első osztályba lépő gyermekek szüleit, hogy a Rákóczi Szövetség ajándékát, egy szép, minőségi iskolatáskát a tanulók szeptemberben az ünnepélyes tanévnyitón fogják megkapni.
Ipolyi Arnold népmesemondó verseny
2022.május 9-én Bősön került sor az Ipolyi Arnold népmesemondó verseny regionális fordulójára, melyen iskolánkat 4 tanuló képviselte. Kiss Csenge (3.) és Rojkovics Júlia (7.B ) bronz sávos, Sági Anna Flóra (7.A) és Nagy Imre Zalán (5.) pedig ezüst sávos besorolást értek el. Gratulálunk az elért eredményhez!
Minihandball - Dunaszerdahely
A Dunaszerdahelyi Városi Sportcsarnokban 2022. május 10-én megrendezésre került a "minihandball" elnevezésű verseny. 14 csapat jelentkezett be a tornára, köztük a mi iskolánk csapata is. Az első és második osztályos "Kóczánosok" kiválóan szerepeltek és 3. helyen végeztek. A csapat tagjai:
Cződör Attila József, Gaál Dániel, Horváth Ádám, Muzsay Máté, Zsidó László az első osztályból, Takács Jázmin, Ferenczi Lili és Ollári Viktor a második osztályból. Gratulálunk.
6
Anyák napja Kulcsodon
Anyák napján Kulcsodon köszöntöttük az édesanyákat és a nagymamákat. Köszönjük a sok tapsot a hálás közönségnek!
Az alsó tagozatosok a Föld napja alkalmából osztályonként egy-egy tölgyfát ültettek.
Ültess fát! Komposztálj! Válogasd szét a hulladékot! Takarítsd meg környezetedet a szeméttől!-olvassuk lépten-nyomon a felhívásokat. Megpróbálunk megfelelni a kihívásoknak, de tudatosítanunk kell, hogy nem ezért tesszük, nem mások ösztönző szavainak kell, hogy eleget tegyünk, hanem magunkért csináljuk. Mi, kóczánosok szeretjük a szépet, a tisztát, a szemet gyönyörködtetőt. Az alsó tagozatosok a Föld napja alkalmából osztályonként egy-egy tölgyfát ültettek. A tölgy lassan növő fafajta, akár néhány száv évig is él. Próbáljuk elmagyarázni a kicsiknek, hogy a Földre, a környezetünkre vigyáznunk kell, mert az utánunk következőknek már nem lesz élőhelye, ha mi nem gondoskodunk róla. A kis alsósokkal egynyári és évelő virágokat is ültettünk, felfrissítettük a már meglévő virágágyásainkat.
Egyik délelőtt Pivoda Krisztina mérnöknőt fogadtuk az iskolában, aki a szelektív hulladékgyűjtésről adott elő. Az előadás után a hulladékról szóló kvízt rendeztük meg. A tanulók bebizonyították, hogy odafigyeltek a mérnöknő által közölt információkra.
Az elsősök és másodikosok projekteket készítettek, és a napköziben szemétszedéssel is teltek a délutánok. Munkájuk végeztével megállapították, hogy sajnos nekik kell mások szemetét összeszedni az iskola környékén. Ezen kívül felmerült még egy megállapítás, mely szerint megéri szelektíven gyűjteni a hulladékot, mert így sokkal kevesebb szemét kerül a közterületekre és az árokpartokra.
14
English Star - 2022
Május 5-én tanulóink bekapcsolódtak az English Star nemzetközi angol versenybe, melynek célja nemcsak saját tudásuk felmérése volt, de tudásuk összehasonlítása is más iskolák, ill.országok tanulóival. A tesztek eredményeit a Lexicon központjában értékelik majd, az eredményekről a későbbiekben beszámolunk.
A résztvevö tanulók oszályonként:
4.osztály:
Bartalos Levente, Csicsay György, Győri Dorka, Jónás Georgina, Kiss Oliver, Kulacs Dorka, Nógel Tamás, Novák Júlia Leontína, Pernecký István, Sluka Donát és Tóth Luca
5.osztály:
Karácsony Mátyás, Makó Flórián, Nagy Imre Zalán, Németh Richárd Dávid, Pápai Zoltán, Szabó Norbert és Takács Bálint
6.A osztály:
Bartalos Zsombor, Béhr Mátyás János, Mátis Erik, Nagy Zsóka, Takács Csilla és Tóth Dániel
7.B osztály:
Bögi Luca, Czirák Tímea, Morva Dorina, Uhrovič Áron és Vida Alexa.
Köszönjük a részvételt mindnyájuknak.
Matematika olimpiász verseny - Z5, Z6, Z7, Z9
A Matematika olimpiász verseny Z5, Z6, Z7, Z9 kategória járási fordulóján iskolákat képviselték: Takács Bálint 5. osztályos tanuló, Kiss Attila, Jádi Boglárka, Diószeghy Dániel 6. osztályos tanulók, Zalka Sofia 7. osztályos tanuló és Bábi Noémi 9. osztályos tanuló. Sofia és Bálint a járási fordulót megnyerték, kategóriájuk 1. helyén végeztek. Dani eredményes megoldó volt. Eredményeikhez gratulálunk!
