Navigácia

  • Pénzügyi ismeretek

    2022. április 20-án Kohel Zoltán előadásában a kilencedik évfolyamos tanulók pénzügyi ismeretekkel gazdagodtak. A visszajelzéseik alapján élvezték az előadást és jelezték, hogy lenne még igényük ilyen gyakorlatias foglalkozásra.

  • A költészet hete

    Befejeződött az iskolában a költészet hete. Április 11-től 3 napon keresztül különféle programokat
    szerveztünk a tanulóknak. Külön öröm volt számunkra, hogy rengeteg gyermeket szólítottak meg
    ezek a tevékenységek. Az alsó tagozatosok a hagyományos versmaratonon vettek részt. Rendkívüli
    felkészültséggel, magabiztossággal szavalták a verseket, és illusztrációkat is készítettek.
    A felső tagozatosok is rajzoltak, projekteket készítettek, anyanyelvi kvízt oldottak meg, párkeresőztek
    a nagyszünetben, verset írtak. A versíró verseny kapcsán örömmel vettük tudomásul, hogy sok
    kreatív tanulónk van, igazi kis költőpalánták. Idén újdonságként a könyvtárban két délután irodalmi
    teázót nyitottunk, ahova a belépő egy szavalat volt. A tanulók nagyon komolyan vették a feladatot,
    addig hozzá sem nyúltak a sütikhez és a teához, amíg el nem szavalták a versüket.
    Kedden Zsapka Attila és Farnbauer Péter adott koncertet az iskolában. Megzenésített verseket adtak
    elő, a koncert családias, kellemes hangulatúra sikeredett.
    Szerdán az utolsó órán kiértékeléssel zártuk a három napos rendezvényt, ahol a tanulókat
    emléklappal, értékes könyvjutalommal, tárgyi ajándékkal és édességgel jutalmaztuk.

  • Simonyi Zsigmond helyesírási verseny

    2022. március 24-én iskolánk tanulói - Vida Alexa (7.B), Nógel Attila (7.B), Dioszeghy Mónika (8.A) és Ábrahám Imre (8.A) - bekapcsolódtak a Simonyi Zsigmond helyesírási verseny regionális fordulójába, melyben eredményesen szerepeltek. Közülük ketten, Dioszeghy Mónika és Nógel Attila továbbjutottak a verseny országos fordulójába. Gratulálunk az elért eredményekhez!

  • Előadás a biztonságos internethasználatról

    Iskolánk hatodikos és nyolcadikos tanulói számára hasznos előadást szerveztünk a rendőrség munkatársainak bevonásával a biztonságos internethasználatról és az internetes bűnözésról, zaklatásról.

  • Átalakult az öltöző!

    A színvonalas oktatás mellett folyamatosan törekszünk arra, hogy diákjaink kellemes, tiszta, modern környezetben tanulhassanak, élvezhessék a diákéletet. Legutóbb az új épület régi öltözője alakult át egy tágasabb, fényesebb öltözővé sokak örömére:) Mindenkinek köszönjük a segítséget!

  • Beiratkozás 2022

    A csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola igazgatósága értesíti a kedves szülőket, hogy az első osztályba történő ünnepélyes beiratkozást 2022. április 8-án, 14.00 órai kezdettel tartjuk az iskola épületében.

    A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:

    -gyermekük születési bizonyítványa-fénymásolat

    - szülők személyi igazolványa-fénymásolat

    Az első osztályba köteles beiratkozni minden gyermek, aki 2022. augusztus 31-ig betölti a 6. életévét-függetlenül attól, hogy a gyermek kap –e halasztást és az óvodában folytatja a következő tanévet.

    Amennyiben a gyermek még nem iskolaérett, az óvodalátogatás folytatásához a következő dokumentumok szükségesek:

    - határozat az óvodalátogatásról, amelyet az óvoda igazgatónője ad ki

    - gyermekorvosi ajánlás

    - nevelési tanácsadó jelentése

    Mindenkit szeretettel várunk!

    Mgr. Nagy Judit, igazgatónő

  • Szülői bál - 2022. április 23.

    A csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola igazgatósága és az iskola mellett működő Szülői Munkaközösség tisztelettel meghívja Önt és becses családját a hagyományos SZÜLŐI BÁLRA, mely

    2022. április 23-án (szombat, 19:00) lesz a balonyi faluházban. A jó hangulatról idén is Bertók István és zenekara gondoskodnak, a jegyek ára 22€.

  • Feladatlapok a mindennapokban

    A tavaszi szünet előtti utolsó délutánt a Kóczán Mór Alapiskola tantestülete szakmai képzéssel töltötte. Az utolsó két évben sajnos személyes találkozásra alig volt mód, minden szakmai tréning az online térben valósult meg, ezért hálásak vagyunk a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, hogy minden formát megpróbált megtalálni arra, hogy támogassa az iskolák tantestületeit, hogy képezhessék magukat és a költségek egy részét átvállalta. A mi számunkra külön öröm volt, hogy kiszabadulva a számítógépek mögül, élőben vehettünk részt ezen a képzésen 2022.február 25-én, Csilizradványon.

    A délután kellemes hangulatban telt, mely jórészt az előadónak, PaedDr. Varga Tamásnak volt köszönhető. Tamás sokrétű tudással rendelkezik, rendkívül felkészült, jó előadó volt. A kolléga megismertette a pedagógusokat az általa is gyakran használt feladatlapokkal és azok gyakorlati alkalmazásával. Az ő mindennapjaiból hozott számunkra jó néhány példát, melyekkel olyan összefüggésre hívta fel a figyelmünket, melyek valóban elgondolkodtatóak. Minden pedagógus készít feladatlapokat a tanítványai részére, de biztos vagyok benne, hogy ezen előadás után újragondoljuk majd a feladattípusokat, a kivitelezést és egyéb ötleteket, melyeket kaptunk. Mutatott nekünk szinte minden tantárgyra példát, hogy a tapasztalatai szerint mit és hogyan tudunk eredményesebben alkalmazni. Földrajz szakos lévén, bemutatta az SZMPSZ gondozásában megjelent földrajz munkafüzetet is. Megosztotta velünk tapasztalatait a tanulók értékelésével, számonkérésével kapcsolatban is.

    Az ilyen gyakorlati jellegű képzéseknek mindig nagy sikere van, hiszen jó tapasztalatot cserélni, elbeszélgetni arról, hogy ki, hogyan, mit és nem utolsó sorban a tanítást milyen eredményességgel csinálja. A csilizradványi Kóczán Mór Alapiskola tantestülete köszönetét fejezi ki az előadónak, PaedDr. Varga Tamásnak, hogy sok-sok ötlettel gazdagabban távozhattunk, és nem utolsó sorban az SZMPSZ-nek az erkölcsi, anyagi és szakmai támogatásért!

    Mgr. Csicsay Éva, igazgatóhelyettes

    Kóczán Mór Alapiskola, Csilizradvány

  • Farsang 2022

    Farsang sok-sok vidámsággal és jelmezekkel

  • Kuttyomfitty Társulat: Cirkusz Folklorikusz

    Ma végre iskolánkban cirkuszolt a Kuttyomfitty Társulat. Dobsa Tamás és Dobsa Fodor Mónika fergeteges hangulatot teremtett Cirkusz Folklorikusz c. előadásával, melynek diákjaink is szereplőivé válhattak. Volt itt többek közt ripsz-ropsz csapásolás, helyben forgás irniksz-birniksz, lavírozás 5 üveggel és nem utolsó sorban kunsztok 3 bottal! Köszönjük!

  • TESCO pályázat

  • Köszönjük!

  • !!! Az adó 2 %-ának elszámolása !!!

  • Biztonságos internethasználat!!!

    Ajánljuk figyelmükbe!

  • Iskolánk bekapcsolódik a TESCO projektjébe

    Értesítünk mindenkit, hogy iskolánk bekapcsolódik a TESCO projektjébe, melynek sikerességéhez mindenki segítségét kérjük. A tennivaló a következő: Vásárolni kell a Tesco üzletben- Nagymegyeren vagy Bősön , a kapott zsetont be kell dobni a megjelölt gyűjtőedénybe, melyen szerepel az iskola neve. Az akció 2022. január 17-től egy hónapon keresztül, tehát 2022. február 13-ig tart. A projekt célja két fitness gép vásárlása, mellyel bővítenénk a már meglévő kültéri kis fitness parkunkat. Fogjunk össze, sok kicsi sokra megy! Köszönjük mindenkinek, aki segíteni szeretne.

     

    a KMAI minden tanulója és dolgozója

  • iBobor 2021

    Az iBobor egy Nemzetközi informatikai és számítógép-készség verseny, melyen 54 ország tanulói vesznek részt- kb.3 millióan (International Contest on Informatics and Computer Fluency BEBRAS)Iskolánk tanulói az idén két kategóriában versenyeztek : 6-7. osztály Benjamin és 8-9. osztály Kadét.

    Mivel a verseny napjaiban ők karanténban voltak, ezért egyedül, szabadidejükben küzdöttek meg a szlovák nyelvű logikai informatikai feladatokkal. Kitartásuk példaértékű.

    Résztvevő tanulók:Kadét kategória:

    Bodó Bogáta 8.A – eredményes megoldó

    Soós Márk 8.B

    Nagy Botond 8.B

    Szlanicska Marián 9.B

     

    Benjámin kategória:

    Both Zoé 7.A

    Udvarhelyi Márk 7.A

    Sági Anna Flóra 7.A

    Zalka Sofia 7.A – eredményes megoldó

    Morva Dorina 7.B – eredményes megoldó

     

    Gratulálunk mindenkinek!

  • Étlap

    Étlap

  • Kérjük a kedves szülőket, hogy az ebéd fizetésénél –az utalásnál -legyenek szívesek feltüntetni a gyermekük nevét a könnyebb azonosítás érdekében. Megértésüket köszönjük!

  • Étlap

    Étlap

  • Étlap

    Étlap

strana:

Novinky

Kontakt

  • Základná škola Móra Kóczána s VJM Čiližská Radvaň č. 258 - Kóczán Mór Alapiskola Csilizradvány 258
    Hlavná 258
  • +421910158849 igazgatónő
    +421904154230 igazgatóhelyettes
    +421910933398 titkárnő,

    +421910923331 iskolai étkezde



Fotogaléria